Tudni való, hogy az egyetlen fölös lény a bolygónkon a szúnyog ( najó, az ember is, de mi állitólag gondolkodunk és tiltakozunk az ilyetén beskatulyázás ellen). Szal oly sok élőlénnyel egyetemben mi is utáljuk ezen apró de könyörtelen vérszívókat. Tehát lehetőség szerint mindent megteszünk módszeres írtásukra. Ezen írtási folyamat egyre fejlettebb módszert kíván az egyes embertől is (összetekert újság, spray etc), de a fejletség egybizonyos fokán bejön a képbe a lustaság. Vagyis szeretnénk egyhelyben űlve a teraszon élvezni ahogy körülöttünk hullanak a dögök. Ennek legjobb és egyben legélvezetesebb módja a BZZZ. Amennyiben él olyan ember aki enm tudja mi a BZZZ annak álljon itt egy kép.
Ebben ugye az az élvezet, hogy sörözöl a teraszon és folyton csak azt hallod, hogy BZZZ, vagyis a készülék teszi a dolgát és magához csalogatja a vérszívókat, majd BZZZ amikor hozzáérnek a drótokhoz. És itt jön az átbaxás. Fogyasztói társadalmunk tagja betér egy igen nagy P betüvel kezdődö barkács és egyéb termékeket árusító kereskedelmi egységbe, vesz egy BZZZ-t, hazaviszi, beüzemeli majd pár nap múlva elkezd töprengeni, hogy nem is müx az eszköz, mert még egy BZZZ-t sem hallott. Fogja magát, kézbe veszi a langymeleg nyári éjszakák megédesítőjét és meglepve tapasztalja, hogy az biza igen sok dögöt tartalmaz. Rövid töprengés után rájön, hogy biza gyártó általi átbaxásnak lett áldozata. Ugyanis ez teljesen HALKAN teszi a dolgát. Se egy felizzás se egy BZZZ. Semmi csak csöndben írtja a szúnyogot (meg molylepkét etc), ami jó, de élvezeti értéke NULLA. Hol itt az igazság? Hol itt a fogyasztó tökéletes kiszolgálása? BZZZ-t akarok. Teraszon, sör mellé jár a BZZZ.
Naptár
-
Hozzászólások
-
Legnézettebb
-
Top Clicks
- Nincs
-
Blog statisztika
- 5,830 találat
SocialVibe
4 hozzászólás
Hüjjjjeeee
csatlakozom!
Nagy szülők nyaralójában a múltkor találtam egy ilyet:
http://www.thisoldhouse.com/toh/photos/0,,20217976_20493757,00.html
Hálózatról fel kell tölteni, és akkor mehet a testmozgás. BZZZ-el.
De én nem akarok testmozogni!!! Én csak hallani akarom, hogy BZZZ !!!
ahogy döglik a sok vérszívó