Havi archívumok: október 2008

Nos a kis vörös az tényleg nőnemű. Kezdünk összemelegedni így majdnem 500 km megtétele után, bár a balegy ideális beállítás projekt még inprogress, de úgyis túljutunk ezeken az apró súrlódásokon.

Viszont elgondolkodtam egy-két dolgon új autó vásárlás kapcsán. Először is mindenhol azt hallani, hogy a legnagyobb baromság új autót venni (most nem a gazdasági válságra gondolok), merthogy abban a pillanatban, ahogy aláírom a papírokat, veszít az értékéből 2-300ezer HUF-t. Ez akár még igaz is lehet, viszont az elkövetkezendő 2-3 évben esélytelen a gondolat is, hogy eladjam, tehát ez az érv igazán nem játszik, ráadásul ott van a feeling, hogy én vagyok az első, aki belefingik az ülésbe, aki összekaristolja a motort belülről (az első 10-15 km az nem számít, azt még a gyárban/szalonban tolják bele, mintegy megnézendő, müxike a portéka). És csodás érzés, hogy hivatalosan én veszem el a közútszüzességét.

Az a tény, meg már csak hab a tortán, hogy minden működik rajta (nem tudom az ablakmosót említettem-e már? :) ). Kapcsol-müx-pont ennyi, és valakiket nagyon megfizettek a tervezőknél vagy befenyegették, hogy vazze ilyet kapsz, ha kell ha nem és kénytelen volt olyat alkotni, amiben ő is szívesen tartózkodna. Szal lehet, hogy az ember bukik szorosan vett közgazdasági értelemben 10-15%-t, de ez szerintem csak akkor lényeges, ha fél éven belül meg akar tőle válni.

Ráadásul gyorstesztem alapján első nekifutásra kb fele országút/autópálya(120-130), fele város közlekedésben produkált 7,2 környéki fogyasztást. Ez most kiborítónak tünhet egy 1,2-es motortól, de vegyük figyelembe, hogy annó egy Lada az ő 1,2-es motorjával alsó hangon elfogyasztott 9-10 liter naftát. Ja és arról sem szabad elfeledkezni, hogy ez az első 500, ahol is, bármennyire is nem kell bejáratni már a mai kocsikat, azért a mozgó alkatrészeknek össze kell valamelyest kopniuk. Vagyis ismerve vezetési szokásaimat, szerintem sikerül csendben hozni a gyári normát (város:7,2; országút:4,6; vegyes 5,5 bővebben ).

Szal szép és jó hosszú együttélésre számítunk. Asszonykám meg elismerte, hogy csajból van a vöröske, és elfogadta, hogy van nekem és nem gördít akadályt bimbózó románcunk útjába, sőt, amikor csak teheti beszáll harmadiknak :D

Most szép az élet.

ui.:hitelt, meg olyat vesz fel az ember, melynek konstrukciója magában hordozza a jelen gazdasági válság átvészelésének lehetőségét (van ilyen, csak utána kell járni)

Egészen pontosan nem is rokkantság volt ez, hanem csak mozgásban voltam korlátozott. Ugyanis még a tavasz végén, nyár elején túladtam mind2 üzemelő, de üzembiztosnak egyáltalán nem nevezhető géperejű járművemen.

Ezek után az én édes jó anyámat megszállta az ihlet, na meg persze az a tény, hogy egyre többször kértem kölcsön őkicsi autóját, fogta magát és kijelentette, hogy akkor ő most jól ad annyi pízt, amennyivel kb 20% befizetést tudunk eszközölni egy gépjármű tulajdonjogának megszerzése kapcsán.

Ki is szemelődött több aspiráns, de végüli is amerikai autó mellett döntöttünk, Nem röhög, igenis amerikai. Igaz, hogy dél-koreai és lengyelek rakják össze és opel motor van benne és olasz a formatervező, de attól még a chevy az amerikai :) .

Romhalmazok után, mennyei felüdülés olyan autóba beülni, amibe tényleg csak be kell ülni és menni vele, nem pedig folyton ilyen olyan gyanus zajokra figyelni. Mondjuk életem párja a szívbajt hozta rám. Ugyanis a nem egészen 20 km futásteljesítménnyel bíró kisvörös, minden egyes kanyarodásnál, értsd akár sávváltásnál is, kis ciccegő zajt hallatott. Namondom, lengyel tezsvíreink vajh mit nem hekkeltek össze rendesen. 10 perc idegbaj után kiderült, hogy a jobbegy ajtózsebben elhelyezte a teszt mp3 CD papírtokját, ami ide-oda csapódott és folyamatosan ciccegett a celopán betét. Ezenkívül csak olyan meglepetések értek, mint pl.: az ablakmosó az az ablakra spriccol, nem ide-oda, nem csak ippeg kicsurog a fúvókán, hanem tisztes módon rája az ablaknak felületére. Ezek után olyan apróságok, hogy a központi zár, nyitja az ÖSSZES ajtót, a rádió az spontán müxik csak annyi a problémám vele, hogy jelen pillanatban kb a funkciói 70%-t tudom használni és ha az nem lenne elég, hogy lejátsza az mp3-kal telipakolt cd-t van az előlapján line-in csatlakozó, tehát hekkelés nélkül lehet rája kötni bármilyen zenejátszó kütyüt.

Szal egyre inkább úgy érzem ez a jármű nőnemű. A mellékelt képen ugyan nem az enyim látható, viszont pont ilyen. Lexike, te pedig büszke lettél volna rám, ugyanis eredetileg a majdnem fapadosért látogattam meg a szalont, majd ott tartózkodásom röpke egy órája alatt a fullos verziót hoztam el minimális (tényleg minimális) plusz költséggel. Szal most várom, hogy jöjjön a rabbi a hímtagom egy darabjáért és egy sábeszdeklivel tiszteletbeli zsidóvá avasson :D , mondjuk az lehet levon az érdemeimből, hogy a téligumi garnitúrát nem tudtam kiharcolni.

No, mesélek majd még a kisvörös és köztem szövődő románcról (ahh az az ablakmosó).