Napi archívum: május 22nd, 2008

Lassan végefelé jár első hetem az új helyen.

Nem egyszerűen vannak vegyes érzelmeim.
Valahogy nem találom a helyem, de ez abból is fakadhat, hogy túl sokat voltam egyhelyben és kicsit belterjessé váltam. Ráadásul, amit csinálnom kell, az sem feltétlenül álmaim netovábbja, nem vagyok egy kimondott JSP és CSS guru, de ami a legrosszab az egészben, nagyon affinitást sem érzek rá, hogy azzá váljak. Ráadásul ezekből is inkább a senki által sem szeretett részeket kapom meg. Valszeg, jövő héten elbeszélgetek főnökeimmel, hogy sokáig akarnak-e kínozni ezzel, vagy mikor szándékoznak végre normális java kód közelébe helyezni, mert ez a frusztrált állapot nem tesz jót egyikünknek sem. Én nem adom ki magamból amit tudok, ők meg nem kapják meg amit akarnak.

Szal nem egyszerű az élet, de se baj, úgyis arrafelé rugdalom a dolgok folyását, amerre szerintem menniük kell. A dolgok ezt jobb, ha megjegyzik, úgyis én nyerek :D

ui.: Az “én megmondtam” típusú kommenteket kéretik mellőzni, meg amúgyis spam listára raktam és Lexike, neked meg le lesz tépve a fejed és belehányok a torkodba, ha mégis ilyet írsz :D