Kénytelen vagyok bocsánatot kérni kicsiny családomtól, de úgy néz ki végképp befellegzett. Vagyis a befellegzés már régen meg volt, csak most már olyan szintre sűlyedtem, a melankóliában és a depresszióban, hogy velük vagyon bunkó és rossz. Bocsánat életeim, nem tehetek róla. Viszont ellene igen, aminek folyományaként el is készült a cv-m. Egyenlőre édesanyanyelvünkkön, de remélem holnapra sikerül zöldágra vergődnöm a translate-tel is. Nem akarom túlzásba vinni, mert asziszik, tok ángélusul yól, oszt leültetnek beszélni majd rövid úton rugnak ki, mint macskát szarni. Szal csak finoman. Nem baj, ha tele van hejjesírási hibákkal meg idétlen fogalmazással, legalább lássák, őszinte gyerekkel van dóguk.
Lassan asszem elkezdem vágni a centit. Kicsit fosok a dologtól, mégiscsak lakáshitel + család fentartás, de erre rámennék/mennénk, úgyhogy inkább ez a verzió. Kalapács ill. szög szerepnél bármi jobb és a hócipőm tele a debian-windows-oracle-ias-glassfish installokból.
Édesdrágám, neked meg köszönöm, hogy próbálod tartani bennem a lelket. Nélküled asszem már összeroppantam volna.
