Napi archívum: február 25th, 2007

Nem nagyon  akartam ide polotikát, de ez már a szokásos kibeszélni valóimat bőven megüti, monnyuk a mai magyar politikában majdnem minden.
Itt van mindjárt ez a cikk, link. Ebben Kövér “Köteles” László tart kiselőadást a demokráciáról. Ami, már önmagában is igen bizarr dolog, de ezt még megfejeli a mondanivalójával.Merhogy kijelenti, ha az MSZP demokratikus lenne, akkor a pártvezetés leszólna hevesmegyébe, és jól oszójanak széjjel. Márha demokratikusak, merthogy K.László szerint ez demokratikus körökben így zajlik.
Ezt megfejelte O.Viktor, aki aztat mondotta, hogy erről azok, az ottani hűbérurak tehetnek, akik az egyetlen igazmagyar szervezettől haszonbérbe kapták az ottani választókat. Tehát mindenről mindenki tehet, főleg az az áruló mely képes volt némi agyat csempészni droid fejébe, és meggyőződése szerint szavazni szemben a SZERVEZET elvárásaival. Ebből következik, hogy egyrészt megvette az ellenség, másrészt elrabolták gyermekeit, hogy zsarolhassák. De nem elképzelhetetlen, hogy bevetették az utóbbi idők legsúlyosabb kínzását, de ezt nem tartom elképzelhetőnek, mert erre még hitler sem lett volna képes. Erre, mivel több naposra sikeredett ez a post, ma reggel mit találok? Nézzükcsak (link), most erre mit mondjak? Lassan tán mégis elkéne gondolkodni a fiuknak, hogy esetleg mégsem a cucilisták kűdik az embereket az uccára.
De, ha már a magyarmagyaroknál tartunk, akkor be villan ez a gyöngyszem. Elképzeltem ezt a dönörű életképet, hogyaszondja: “egy sámán Szent Korona szertartást mutatott be: dobszó hangjára vért jelképező bort hintet a négy égtáj felé”. Ahhh de szép, csak félve kérdem meg, hogy neme a kerszténység írtotta tűzzel vassal a sámánizmust? szal kicsit képzavarnak tűnik számomra, hogy sámán keresztény jelkép elött szertartson. Tényleg, mit érthetett a főmagyar, kinek 70 híve van, azon, hogy “a magyarság számára kedvező változások következnek be”? Monnyuk, van 1 sejtésem, de az már végkép nem sok közöst takar a demokrácia nevű, magyarhonban még nem alkalmazott elmaradott nyugati csökevénnyel.

Ah, azért a másik oldal is hozza a maga gyöngyszemit, mikoris Gy.Ferenc kijelenti, hogy csak a küldöttek 75%-ának szavazata esetén vállalja a pártelnökséget és a miniszterelnökséget. Ezt ugye 2 féle képp lehet értelmezni

1: a jobbosoknak teccő értelmezés: fletó végre haza megy, és jöhetnek a vityáék
2: mégsem akkora demokrata, mint mutassa, merthogy 50% + 1 szavattól ő vala megválasztva, oszt slussz

Na jóvan, politkából mára (tegnapra) ennnyit

Uff szóltam