Megindított Lexike ide benemlinkelhető blogjának 1ik postja. Hogyugyebár februártól vizit meg egyéb dijat kell fizetni a dokiknál. Namármot úgyhozta az élet, hogy az én asszonkám az rendelkezik 1 jólfejlett asztmával, aminek ugyebár nem szokása elmúlani (legalábbis az elmaradott ny.europai ill ámerikai tanulmányok szerint), viszont neki évente min eccer megkő jelennije felűvizsgáláson. Ami ugye kötelező, hogy ocoér tuggya kapni a gyóccerit, mertha nem igy lenne, biztosan a megjelenés nélkül ocoér vásárolt gyóccer továbbértékesitéséből vennénk új házat. Ennél csak az az elszomoritóbb, mikor hajja az ember fia a rémtörténeteket, hogy kinek a lábát jól metélte az vonat, az is meg kell jelenjen évente felülvizsgálaton. Háthacsak múló tünemény volt, és monnyuk a nagyhatalmak visszacsatolták (c by MarkosNádas). De mindez ugye nem elég, a kötelező megjelenés alkalmával, gyanítom befogják szedni a 300 ruppót.

Szal kérek szépek pér száz kg TNT-t az első adagot oda adom annak a 386 jótét léleknek ottan a parlamentben, hogy fogják csillagszóró, szerezzenek maradandó örömöt és jókedvet választóiknak. A maradékot meg viszem az oep és z egészségügyi döntéshozok számára hasonló célzattal. Osztán, akkor kezdhetjük tiszta lappal az egészet.

:broáf:

Uff szólni mertem

8 Comments

  1. lássuk ami velem történt novemberben:
    1 – go doki, megvizsgál, ír papír, elzavar vér/vizeletvizsgálatra
    2 – elvonulok egészseggház, lecsapolnak
    3 – vissza for doki, megvizsgál, ír egy recept, ad pár diétás tanács oszt’ jónapot, majd februárra ír még1 laborpapírt, hogy jókisfiú vagyok-e és változott-e nálam valami

    Ez eddig nekem a receptre felírt gyóccerbe került.

    Lássuk ha most történik:
    1 – 300 ft
    2 – 300 ft
    3 – 300 ft
    4 – patikában dobozdíj.. 300 ft.

    Sum(1..4)= 1200 ft. Ugyanezért. És azóta fletó 12nettót levett a fizumból az új adótörvényekkel, felemelték az árakat ésatöbbi.

  2. a 4espont az csúsztatás te ős fideszes :D
    ha jól tom, akkor doboz díj az azoknak van, akik ingyér kapják és valami izébigyó
    tehátha amúgy fizecc a gyócceré akkor nincs dobozsáp (te mikola bérenc :D )

  3. szerintem meg ugy van, hogy egy eset egyszeri dij. Ha nekem naponta vissza kell mennem mondjuk vernyomasmeresre, nem hiszem, hogy alkalmankent be kell csengetni a lovet. Masreszt limitalva van az osszeg, ha jol tudom, eve 6000Ft-ban. Tehat husz alkalom utan nincs tobbe vizitdij… Ez mondjuk jo nagy hulyeseg, mert a notorius orvoshozjarokat nem fogja elrettenteni, de ez van. Ami a vicces az egeszben, hogy ezt erzem legkevesbe bantonak az intezkedescsomagban…

  4. na akkor tudd, ha bemész mondjuk az egészségházba, akkor 1x kifizeted a vizitdíjat aztán pecsételtetsz. de ha aznap visszamész a háziorvosodhoz a leletekkel az megint 300 ft.és valóban 20 alkalmat kell kifizetni de a nyugtákat el kell tenned és utána az önkormányzattól igényelheted vissza a pénzt. nem eccerű bürokrácia ez kérlek. Mert nincs olyan, hogy 20dbos bérlet ami ha elfogy akkor egész évben üzemel….

    Próbáld ki aztán meglátod milyen jó, amikor nem vagy beteg csak valami nem stimmel és próbálják kitalálni és küldözgetnek ide-oda.

    Lássuk a teljes hasfájásom sztoriját:

    november – doki
    november – elküldött vérvételre
    november – doki, áttárgyaltuk a leleteket, diéta, februárban kontrol
    február – dokinál íratni új papírt, mert érvényét vesztette egy joxabálymódosítás után a novemberben adott (300)
    február – vérvétel (300)
    most jön:
    február – doki, leletek áttárgyalása (300)

    közben elmentem ráxűrésre, mert az milyen jó ha néha elmész rá. 300.

    Március 8-ra van nyaki ultrahang időpont (300)

    aztán megyek majd a ráknénihez áttárgyalni a leleteket ha elkészültek (300)… A többit még nem tudom…

  5. Nalátod, így mulat 1 magyar úr :D

  6. Megtörtént…
    Csak betegek ne legyetek, vagy ha igen, légyen jó vastag a pénztárcátok :) )
    Arcüreg-gyulladás rulez.
    Elmentem dokihoz, kedvesen orrom elé tette: 300,-
    Furcsa volt, hogy azt mondta jöjjek vissza 2 nap múlva, eddig ilyet sosem mondott. De fény derült a turpisságra, mert visszamentem (kénytelen voltam, mert táppénzespapír, miegymás)
    Ismét kedvesen de határozottan számlát kaptam: 300,-
    De ha már úgyis itthon tespedek, elmentem hát a tüdőgondozóba, ha már kitalálták, hogy évente felül kell vizsgálni az asztmámat. (mondom, nem én találtam ki, kötelezővé tették). És mit ad isten (meg a rendeletek), itt is 300 forint. Így akkor eddig 900. És akkor azt már meg sem említem, hogy allergiás tüneteket produkáltam az antibiotikumra, így az is duplán :D
    Na, erről ennyit. Kezd jó üzlet lenni az egészségügy :D

  7. Naja, te is mikor vagy allergiás antibiotikumra? fizetés előtt, a tudodki meg mikor ír fel 2500HUFba kerülő gyógyszert? természetesen fizetés előtt. vagyis a bruttó végösszeg 2500 + 1000 + 800 + a vizitdíjak. Szal, sokba vagy kincsem :D de azért szeretlek

  8. nakabbekincsem :D :D:D


Hozzászólás beküldése

*
*