Nos megtörtént, építettem kicsinyt soha felnemépült megbecsülésemet a cégnél.

Nem, nem új adatbázis motort írtam, az a minimum itt, hanme főztem állitólag finom monnyuk csilis babot. Végtére is elfogyott, és ki sem jött még 1ikből senem. Pedig, mégcsak nemis az otthoni finom verziót adtam elő, mert ezek a gyávák nem bírják az erőset, nem baj ették knor (vagymilyen) porból. Uhogykicsim, nem kell félned a szokásos finomat, ezentúl is neked fogom legyártani, ezek itten nem méltók rája :D De ettől aszem emelekedett az ázsióm. Bár kollega szerint ennyiért akár hozatni is lehetett, volna… Remélem sikerül csendben elrejtenem feldarabolt oszladozó bűzös hulláját :D

És, hogy utánna romboljam is rögvest a rólam kialakult képet, beszóltam kisfőnöknek.  Ami hagyján, csak ccztem nagyobb főnöknek is, aki állandóan azt bánnya, hogy nem áramlik az infó a cégnél, meg nem mondunk el semmit, meg ilyenek, de mégis hogya francba monnyam el, ha utánna jól ki van velem baszva? Amikor emberek fogják magukat, és egyszenmélyi döntést hoznak, mert úgyérzik megtehetik. És az a lexörnyübb az egészben, hogy most az 1ik nem túlságosan utált kolegán csattan az egész, pedig nem is ő tehet róla. :broáf:

7 hozzászólás

  1. aztán hogy készíted a chilit, mert én így:
    (na jó, majd ezt a saját blogomon fejtem ki)
    btw ki a kis es megkisebb fonok?

  2. Mintha nemtudnád, ki a kisfönök, és ki van 1el fölötte :D
    nem mellékesen, nézd a levél cc listáját :D

  3. nem vót rossz az a szar, de soké’ gyártotta. Bár még nem fizettem ki hehehehe :D

  4. hmmm, bár nem te mondtad személyesen Lexike, de a fent közelebbről meg nem nevezett mellé helyezem a te hulládat is :D

  5. Kérdés mennyi páleszt meg sört kell leküldeni mellé mert igazán drágává így válik a kaja…

  6. hat doogljek meg, de nem tudom.

  7. Szervusztok,

    kicsikét bután érzem magam de én is a home-made PR-problémával küzdök, csak a másik oldalon. Mertmivel szépen bimbózó és hasonlóan kilátástalan tudományos karrieremet félbehagyva fejvadászkodni kezdtem, és nagyon szeretem is ezt csinálni, csak van egy projektem, amivel nem boldogulok, pedig nagyon kéne, és például ilyen helyekre pofátlankodom be, hátha egyszer valaki tud segíteni… Az EPAMhoz keresnék javasokat tudniillik, szóval ha tudtok valakit, léccike, szóljatok (e-mailcímem szerepianna@gmail.com)
    Még egyszer bocs, amúgy évezettel olvasom a blogokat, jócsomót lehet belőle tanulni nekem, laikusnak.


Hozzászólás beküldése

*
*