Nos, elmúlt a 7nek a vége.
Nem volt 1szerű történet, én pici asszonykám, mint előzőleg olvasható vala, összeszedett vmi kellemeset. Ebből kifolyólag én az otthon maradás mellett tettem le a voksomat, mert be kellett látnom, hogy igen nagyfokú pofátlanságról tennék tanubizonyságot, ha, miközben életem párja a vírusok garmadájával veszi föl a harcot, és elmék, és leiszom magam a sárga altalajig. Ami monnyuk a nyamvadt virusok ellen meglehetősen hatásos, viszont a hosszútávú párkapcsolatnak nem feltétlen tesz jót.
Így utólag végig gondolva, mégcsak megsenem bántam igazán, még akkor is, ha mostan egyes túlsokra nem tartott emberszabásúak szarint igen alacsony rendű állatfajnak (papucsállatka) felelek meg. Csak a probléma ott van, hogy adott helyzetben ő(k) sem döntöttek volna másképp, sőt emlékeim szerint mintha már lett volna példa ilyesmire. Szal szerintem eme döntésem igen jót tett kapcsolatunknak, mégha nem is volt akkora válságban (sőt semekkorában nem vót), hogy nagyon meg kellett volna erősíteni. De ez így volt helyénvaló, ráadásul Ő küldött, de akkor sem bírtam megtenni. Csak azt sajnálom, hogy Kicsimanómat ismerve ezek után ő fog küldeni alkoholizálni, én meg kénytelen leszek elmenni, mikor ugye nem szokok kimaradozni, az alkoholos italokat meg ellenségnek tekintem, pusztitom is rendesen őket
Viszont az tény, hogy eredetileg inkább kis vacsorázni elmenős/városban andalgosra volt tervezve. Na nem baj, majd legközelebb, csak az a baj, hogy ebbe anyósoknak is van beleszólása, mert a két utódot valakire rája köll hagyni. Bárén ugye már felvetettem a bébisintér 5letet, de nem ararttam osztatlan sikert, mivel valamiért nem teccett a kritérium rendszerem (18-20 közötti 90-60-90 paraméterekkel). Má bocsánat, de a fiam egészséges fejlődését szemelőtt tartva szvsz nem rendelhetek oda vmi 60as banyát
Szal a lényeg az, hogy néha fel kell válalni, hogy a haverek jól lenézzenek, max majd eccer én is visszalenézem őket
Ja és a tortillát megvettem és jól megettem, uhogy ebben sem vót hiba. A beherovkát meg nemtom, hogy szereteme.
De spongyát rája. Lesz még tavasz, meg ehét, meg jövő7, uhogy ezt az ivászatot bé lehet pótolni jól. Monnyuk Dénes ugye meghozta a dologokat, tehát le kell inni róla a hasznát, meg újra el kell búcsúztatni, mert ugye annak, hogy vissza jött, annak annyira nem örülünk, végtére is posta is van a világon
Naptár
-
Hozzászólások
-
Legnézettebb
-
Top Clicks
- Nincs
-
Blog statisztika
- 5,864 találat
SocialVibe