Meg volt az első szegedi ottalvós buli. Na, ezt nem a Csipkerózsika szervezte, uhogy túlsok alvás nem volt benne. Hogy miért is? álljon itt pár kép az okoról:
Nos ezek után az alvás az annyira nem volt program, merthogy, kollegával kishiján ölre mentünk, hogy ki milyennek hiszi az ágytakaró eredeti szinét, én zöldre tippeltem, ő esküdött a pirosra. és akkor végül az alvási pozició, merthogy, azért félóránkénti felébredéssel elkövettünk némi alukálást
Most éppen azon vagyunk, hogy meggyőzzük fönökségünket, nem teljesen biztos, hogy méltó cégünk hírnevéhez, ha ilyenen próbálnak spórolni, ráadásul nem is spórolnak, mert hogy 40rugóért bérlik ezt a …. helyet. Ami ugye pesten sem lenne kevés, hátmég szegeden. Ja a hűtő állagáról csak annyit, hogy a dobozos sört nájlonacskóba csomagolva sem volt ingerenciánk elhelyezni benne.
Amúgy sikeresnek nevezhető a túra, merthogy mindent megoldottunk. Monnyuk egyik főemberünkkel volt kicsi vitánk, mert szerinte a következő felületalkalmas mezei felhasználók számára használatra: console, kb fél nap után rájött, hogy ez mégsem teljesen járható út, és kishíján bocsánatot kért. Mondom kishíján
Másnap (kedden, igen lexike, tudom már, hogy kedd volt) , átmentünk a lentipartner céghez, aholis, már előre tudtuk, hogy virtuális gépre kell installálni. Ami önmagában véve nem probléma, mert ebben már igen nagy gyakorlatunk van, ki is zámoltuk, hogy 2 termék install, nagysok ráhagyással darabonként 1 óra. Ehhez képest, a db install még futott 13:00kor. Ezek után átmentünk a megrendelőhöz, ott végeztünk a némi félbehagyott dolgunkkal kb fél óra alatt. utánna kaja, majd vissza a jónéphez. Ember ott örült, hogy már le is ment az install. MKondanom se kell, a másik cuccos installját, otthagytuk, had fussék, mert 4kor már igen erős indulhatnékunk volt.
Na erről a cégről csak annyi a megjegyzése, hogy olyan erős M$ függésük van, mint egy jól karbantartott idült heroinistának. Az oracle enyhe undort váltott ki, a java szó hallatán hányniuk kellett menni, a vékony kliens pedig az elkövethető 8. főbűn.Merhogy nincsenek olyan felületi elemek (lol és különben is), valamint vékony klienssel NEM LEHET megoldani, hogy a központri adatok nélkül tudjon müxeni a renccerük ;(
Mind1, elmúlt negyed7re már otthon is voltam, ahoz képest, hogy eredetileg én már 4kor otthon akartam búfelejteni pár sör kellemes társágában.
szal broáf
4 Comments
na mi van, mukodik a cenzura?
levettem róla Ű(asszem) ne sírjá
Nem mellékesen, csak számodra volt cenzura
Még a végén mindenféle jöttment alakok idefirkálnak
Meg kell dicserjelek. Hatarozottan olvashatobb es elvezhetobb a feher alapon sotet iras