Kezdődik az őrület
Pénteken már voltunk lent szegeden, ellenségesek nem kimondottan voltak, de éreztették, hogy kb, mi a faxt keresünk mi ottan
, és csak egy újabb nyűg nekik ez az egész. Ja meg ugye xar orákulumot kell majd használni, holott az m$-nek olyan hűűűűdejó szerver cuccai vannak, hogy még.
Na mind 1, le lett tolva a torkukon.
És akkora istenkirály dolog ez a GPS, hogy nagyon. Elsőre csont nélkül találtam oda, majdhogynem az épület elött vettem észre, hogy ott vagyunk. Szal megérkeztünk, erre kiderült, hogy az én kártyámról nem lehet parkolót smsezni, uhogy kénytelen volt a kolega terhelni 950 HUF-fal a számláját, és fogja is még, mert a 7főn velem tartó kollega számlája sem szeresi az ilyent
Szal jól ottan voltunk, ekkor várattak vagy 15 percet. Aztán előkerüt az ottani kisfőnök és az jól a beosztási helyre vitt minket. Itt elég érdekes arcok fogadtak, akit a leginkább be kellett vezetni a dolgok rejtelmeibe, na azt azonkivül, hogy jómunkásember módjára oda figyelt, nagyon nem érdekelt a cucc.
Aztán délben elmentünk enni. Van legalább egy kínai kajálda ottan, de kinai az 1 db sem vót benne, viszont elfogadták a kajajegyet és akkora adagot prezentáltak, hogy néztem erősen. Szal termeltünk.
Ebéd után meló folytatás, amivel 95%ban végeztünk is.A legjobb az volt, hogy fél4kor kvázi kiutáltak minket, hogy mégis mifaxt akarunk ottan még, pedig csak az AD beállításaira lettünk volna kiváncsiak. Asszem eme metódusra fel fogom hívni főnökeink figyelmét. Mondjuk a választ akár boritékolhatom id :O
Mék alszani, kezd késő lenni nem kicsit, és holnap még le köll ruccanni szögedébe. :broáf:
2 hozzászólás
Ezt a kurva fekete alapon sotetszurke dizajnt nem lehetne kicserelni, meert akkor legalabb el tudnam olvasni a postokat jol….
igényeljél szemüveg utalványt
minnyá nézek vmi baráccságosabbat, bár van akinek teccik, és te ugye nem számícc annyira
Meg téged utállak is